Üdvözöljük a mohaiduo.hu oldalon!

Bemutatkozás

  Cégünk családi vállalkozásként jött létre, és működik azóta is az 1920-as évek óta. A kisiparos vállalkozás az 1980-as évek idejére korlátolt felelősségű társasággá nőtte ki magát. Eleinte Budaörsön történt a gyártás, majd a cég terjeszkedése során a központ Budaörsön maradt, de a gyártás egy része Dégre került (ahol a jelenlegi ügyvezető igazgató Mohai Rózsa élt, és nevelkedett). Ezt követően Szabadhídvégen bővült cégünk (NRB-SÜNI Kft.) a gyártási folyamatokkal.

Immáron a harmadik generáció működik együtt töretlenül. Két szülő, és egy gyermek dolgozik lelkes, és elszánt munkavállalóikkal közösen. Mivel a családban is van megváltozott munkaképességű, ezért nem volt kérdés, hogy szintén megváltozott munkaképességű emberekkel dolgozunk olyan településen, ahova kötődnek a családi gyökerek.

Az egész ország területére  kis, és nagykereknek visszük termékeinket. Üzletkötőink 2-3 hetes turnusban szállítják a megrendeléseket. Egyedi igények gyártását is vállaljuk.

Példaértékű foglalkoztatás az Esély műsorán (04:52-től):

NEHÉZ IDŐK – Minket is érint a kialakult nehéz helyzet és hatásai, de sosem tartottunk az innovációtól, ezért a nehéz időkben beruháztunk varrógépekre, szövetanyagokra, és elszánt csapatunkkal szájmaszkok gyártásába kezdtünk. 2 rétegű, vászon maszkokat készítünk azóta is gyermekeknek, és felnőtteknek egyaránt meglévő termékeik mellett. Továbbá tornazsákokat, csősálakat, és újrahasznosítható bevásárló táskákkal bővítettük textil kínálatunkat. Termékeink megvásárlásával a magyar megváltozott munkaképességű munkavállalóinkat is támogatja.

Termékkatalógus

Previous slide
Next slide

Vegye fel velünk a kapcsolatot

Üzletkötőink az ország szinte egész területét járva szállítják termékeinket, illetve külföldön is elérhetőek vagyunk bizonyos területeken.  A megrendelés, és a szállítás feltételeinek fixálása érdekében, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot. 

Sürgős rendelés esetén kisebb csomagok feladását vállaljuk. A postaköltséget térítés ellenében adjuk fel, megegyezés szerint utánvétellel vagy előre utalással. 

Székhelyünkön csakis előre egyeztetett időpontban tudja átvenni megrendelését.

Mohai Rózsa

kefekötő, ügyvezető igazgató
30/9224462

Nagy János

kefekötő, műszaki manager
30/9224460

Nagy Mariann

kefekötő, területi képviselő
30/9224464

Vegye fel velünk a kapcsolatot!